tavasz van!*o*- Csáá, haver! - hallottam Tamás zavart hangját, amint köszönt.
-Cső. - Tibó pedig az ellenszenvét próbálta hangsúlyozni.
Hát.. legalább nem ugrott neki.
Amint meghallottam a hanját, szívem hevesebben vert, mint valaha. Nem tudhattam, hogy azért jött-e, hogy kibéküljön, vagy azért, hogy véget vessen mindennek.
- Szia. - köszönt, amint belépett lesütött szemmel a szobába.
- Szia.- próbáltam rámosolyogni. De aztán eszembe jutott minden, és tartóztatnom kellett magam, hogy ne essek össze, és kezdjek el újra sírni.
-Ugye nem baj, hogy átjöttem?
-Mi?! Nem, dehogyis. Sőt! Inkább örülök hogy felhívtál. Meg kell beszélnünk a dolgokat. Nem húzhatjuk örökké.
- Figyelj. Szeretnék bocsánatot kérni, teljesen hülye voltam, hogy ennyire berúgtam, és okvetlenül eordítottam a fejed. Tényleg... Ne haragudj rám! - mondta.
Istenem! És még magát hibáztatja.
-Úristen, Tamás, nem! Miért te kérsz bocsánatot? Nekem kellene! Amiért bunkó voltam, és kinevettelek. Az egész az én hibám!
- És mit szólnál ahhoz, ha mindkettőnk megbocsájtana mindkettőnknek? - kérdezte mosolyogva.
- Hááát. Nekem megfelel.
Mindketten elmosolyodtunk, majd megcsókolt, és jó szorosan magához ölelt. Leírhatatlan érzés , hogy újra a karjaiban érezhetem magam.
-És hogyan tovább? Visszaköltözöl?
- Hát.. szeretnék.
-Ennek semmi akadálya.
Aztán ledöltünk az ágyra, és még egy ideig egymásba gabalyodva feküdtünk.
Összepakolásnál kicsit féltem Tibó reakciójától, de semmi vészes. Ő is tudja, hogy Tamás mellett boldog vagyok, és ő ezt szeretné.
-Olyan jó újra itt. - mondtam amikor ledobtam a cuccomat az ágyra.
Gyorsan kipakoltam, és elkezdtem takarítani. Kisebb káosz uralkodott el a házban.
- Mit szólnál, ha elutaznánk? Jó messzire. Egy tengerparta.
- Mit szólnék? Örülnék. De ez úgysem fog összejönni. Túlságosan elfoglalt vagy.
-Elintézem. - mondta, és felhívta Mónikát, a fellépés szervezőjét. Két hetét tette szabaddá.
- Na. Akkor.. úticél?
- Kréta?
- Kréta!
-Cső. - Tibó pedig az ellenszenvét próbálta hangsúlyozni.
Hát.. legalább nem ugrott neki.
Amint meghallottam a hanját, szívem hevesebben vert, mint valaha. Nem tudhattam, hogy azért jött-e, hogy kibéküljön, vagy azért, hogy véget vessen mindennek.
- Szia. - köszönt, amint belépett lesütött szemmel a szobába.
- Szia.- próbáltam rámosolyogni. De aztán eszembe jutott minden, és tartóztatnom kellett magam, hogy ne essek össze, és kezdjek el újra sírni.
-Ugye nem baj, hogy átjöttem?
-Mi?! Nem, dehogyis. Sőt! Inkább örülök hogy felhívtál. Meg kell beszélnünk a dolgokat. Nem húzhatjuk örökké.
- Figyelj. Szeretnék bocsánatot kérni, teljesen hülye voltam, hogy ennyire berúgtam, és okvetlenül eordítottam a fejed. Tényleg... Ne haragudj rám! - mondta.
Istenem! És még magát hibáztatja.
-Úristen, Tamás, nem! Miért te kérsz bocsánatot? Nekem kellene! Amiért bunkó voltam, és kinevettelek. Az egész az én hibám!
- És mit szólnál ahhoz, ha mindkettőnk megbocsájtana mindkettőnknek? - kérdezte mosolyogva.
- Hááát. Nekem megfelel.
Mindketten elmosolyodtunk, majd megcsókolt, és jó szorosan magához ölelt. Leírhatatlan érzés , hogy újra a karjaiban érezhetem magam.
-És hogyan tovább? Visszaköltözöl?
- Hát.. szeretnék.
-Ennek semmi akadálya.
Aztán ledöltünk az ágyra, és még egy ideig egymásba gabalyodva feküdtünk.
Összepakolásnál kicsit féltem Tibó reakciójától, de semmi vészes. Ő is tudja, hogy Tamás mellett boldog vagyok, és ő ezt szeretné.
-Olyan jó újra itt. - mondtam amikor ledobtam a cuccomat az ágyra.
Gyorsan kipakoltam, és elkezdtem takarítani. Kisebb káosz uralkodott el a házban.
- Mit szólnál, ha elutaznánk? Jó messzire. Egy tengerparta.
- Mit szólnék? Örülnék. De ez úgysem fog összejönni. Túlságosan elfoglalt vagy.
-Elintézem. - mondta, és felhívta Mónikát, a fellépés szervezőjét. Két hetét tette szabaddá.
- Na. Akkor.. úticél?
- Kréta?
- Kréta!
JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! nem megyek hólapáttal.höhi. na hozd hamar a következőt béjjbee.<3333
VálaszTörlés