8. fejezet- Mi lenne, ha...?

itt az új rész.:) annyi mindent nem fűznék hozzá, hogy KOMMENTET.!:D  jó olvasást.!~~

Már kerek három napja, hogy nem mozdultam a szobából. Egész nap az ágyban fekszek, zenét hallgatok, és szerelmes filmeken bőgök. Enni kb. egy műzlit ettem.  Ha aztmondom, rosszul vagyok, enyhén fogalmaztam.
A szívemen fekete lyuk tátongott. Egész nap magamat emésztettem. Tudtam, hogy a hibás egyes-egyedül én vagyok.Többször nyúltam a telefonomért, és kerestem ki benne Tamás számát, de nem voltam képes felhívni. Miért? Hogy csak még jobban leszedje a fejem, és nagyobb bűntudatom legyen? Köszönöm szépen, abból nem kérek. Azt hiszem anélkül is elég jól megvagyok. Vagyis a jó elég erős kifejezés.
Amikor megcsörrent a telefonom, és a kijelzőn megláttam a számot, nagyot dobbant a szívem.
* Tamásom *
Felvegyem, vagy ne? Mit akarhat? Véglegesíteni a szakításunkat, vagy megbeszélni a dolgokat? De egyszer úgyis beszélnünk kell, nemhalogathatom az örökké valóságig.
-Ha... Ha... Hallo?
- Szia Vivien! - ha ideges, mindig Viviennek hív.
-Szia... Tamás.
- Figyelj. Beszélnünk kell. Mi lenne, ha átugranék?
- Rendben.
-Akkor... Nemsokára ott vagyok. Szia.
-Szia.
Ilyen rövid, és értelmetlen válaszokat adtam, mert még nem fogtam fel, hogy újra beszélünk, és talán kifogunk békülni.
És talán... De csak talán... minden a régi lesz.
És úristen.
Tamás mindjárt itt lesz, én pedig három napja még ki sem szellőztettem a szobámat.
Nagy lendület, ki a szobából, hajmosás, fürdés.
Ezután felvettem egy normális göncöt, megágyaztam, és kiszellőztettem a szobát.
- Hé, hé, hé! Mi az a sietség, Vivi? - kérdezte Tibó, ahogy észrevette, hogy izgatottan szaladgálok fel-alá.
- Átjön Tamás! - mondtam örömittasan.- De szeretném ha NEM! szólnál hozzá, vagy legalább is ne ordítsd le a fejét, ha lehet. Köszönöm!
Amint megtettem minden tőlem telhetőt, hogy emberi külsőm legyen, leültem az ágyra, és vártam. Majd pár perc múlva megszólalt a csengő...