6.fejezet

helloooo. itt vagyok, és itt az új rész. próbáltam hosszúra írni.. PRÓBÁLTAM...:D remélem tetszik. kommenteket várok! jó olvasást~~

Elmosolyodtam. Nagyon szép nyaklánc volt, de nem kellett volna.
-Úristen. Köszönöm! Egyszerűen imádom! - puszit nyomtam az arcára. - De.. mégis miért kapom?
- Mert szeretlek, és akarom, hogy ezt tudd. Mivel sok a fellépés, te egyetemre jársz, hiába élünk együtt, mikor haza jövök már alszol, reggel pedig már nem vagy itthon. Keveset tudunk együtt lenni. És félek, nehogy emiatt vége legyen. Mert azt nem akarom!
- Nyugodj meg, Tamás! Szeretjük egymást, és nemsokára nyár. Vége az egyetemnek, és le sem vakarhatsz majd magadról. És rögtön más lesz minden.
Hitt nekem. Akkor még semmit sem tudtunk a jövőröl. Pedig ha tudtam volna...

xXx KÉT HÉTTEL KÉSŐBB xXx

Azt sem tudtam, mit vegyek fel. És azt sem, hogy mire vállalkoztam. A csajokkal bulizni megyünk, és hát az ilyen estét elég durvák szoktak lenni. Nem kertelek, és tudom hogy eléggé csúnya dolog, de megszokott minket találni az alkohol.
Fekete koktélruha, rózsaszín platformcípő, göndör haj, és füstös szem. - Nem gondolod, hogy kicsit nagyon kirívó? Nem akarom hogy így menj el! Mármint... ne érts félre, eszméletlenül dögös vagy, de nem akarom, hogy egy másik férfi vessen rád szeme.
- Tamááááááááás - húztam el a nevét - ne aggódj már ennyire. Tudod, hogy én nem vagyok olyan lány.
- Milyen? -húzta fel a szemöldökét.
-Hát olyan, na.
-Jólvan. - mondta, és adott egy puszit. - De mosz megyek. Haverokkal elmegyünk korizni.
- Mi? Ilyenkor? Dehát már sötét van. És este!
- Na sziiiiia . - és kilépett az ajtón.
Lentről dudaszót hallottam. Megjöttek a csjok.
A ház előtt igen nagy meglepetés ért. Egy nyitott, tűzpiros Cabrio.Hát igen, mi tagadás. Leila családja eléggé tehetős volt.
Beszáltam, és utat vettünk a PINK felé.
A járdán öt görkorizó fiú hülyéskedett. Az egyik baseball sapkás egy nagyot tanyált. Persze ezt mindnyájan láttuk a kocsiból. Nevettünk . Velük együtt nevettem én is, bár ők nem, én felismertem a srácot. Tamás ott ült a földön, és szomorúan, kicsit mérgesen nézett. Ő is felismert. Láttam rajta, hogy fájt neki, hogy kinevetem. De én... én még mindig csak nevettem.