4. fejezet

csőő<3 kaptam 3 kommentet. #csoda Isten tartsa meg jó szokásotokat!: D ehhez a részhez nincs túl sok hozzáfűzni valóm. jó olvasást!~~

- Hozzám jössz feleségül? - és letérdelt. - Már régóta terveztem, de nem találtam megfelelő alkalmat. De talán ez az... - mondta és mosolygott.
Nem tudom hogy csinálja, de még a legrosszabb pillanatokban is tud mosolyogni. Ez volt az egyik dolog , amit imádtam benne. Elég csak ránézni, és az ember akaratán kivűl is mosolyra derül.
De...
Nem 'adhattam' meg magam. Ha a szívemre hallgatok, akkor vele maradok,
 viszont ha az eszemre, akkor úgy gondolom, hogy a testi épségem fontosabb nála, és hogy ez az egész egy fellángolás. Egy fellángolás, ami már nem fog pár hónapnál tovább tartani.Egy fellángolás, ami megéget, tönkre tesz, szét szed. Ezt nem akarom. Nem akarok egy újjab csalódást. Nagy családot szeretnék, gyerekeket, gondoskodó apával. De mivan, ha ez a férfi Tamás? Mivan, ha ő az igazi, és egy ilyen, nevezzük úgy, hogy 'butaság' miatt elveszítem? Hiába próbáltam reálisan gondolkodni, nem tudtam dülőre jutni, mert ezek a gondolatok égették, mardosták a belsőm.Viszont most eljött a döntés pillanata. Eljött, mert egy férfi, akivel ezidáig életem talán legboldogabb szakaszát töltöttem, most ott térdelt előttem, kezében gyűrűvel, és a válaszomra várt. Egy olyan válaszra, ami dönthet mindkettőnk további életének részéről. Eldöntheti, és terelheti. Jó, vagy rossz irányba. Túl fiatalok vagyunk még. Fiatalok az élethez, a családhoz, a felelősség vállaláshoz.
- Tamás, figyelj. Ezt... Ezt te sem gondolhatod igazán komolyan. Én tudom hogy szeretsz, de túl fiatalok vagyunk még. Nem kell elsietni. - bele néztem a szemébe, és láttam, már sejti, hogy a válaszom 'nem'.
A szemében égető fájdalom nézett vissza rám. Nagyot sóhajtottam, és mindazt, amit magamban veséztem ki, elmeséltem neki. Nem tudtam mi lesz, nem tudtam hogy lesz, de erről muszáj tudnia, hogy megértse a döntésemet. Nem akartam felelőtlenül dönteni. Szívem szerint igent ordibálva ugrottam volna a nyakába, de tudtam, hogy az rossz döntés lenne.
Komoly arccal hallgatta végig az egész monológomat. Nem tudom mi járhatott az eszében.
Megértettem volna, ha megfogja magát, feláll, és kimegy. Elhagy. És soha többé nem keres. De tudom, ennél ő érettebb.
Rám nézett. A gyűrűs díszdoboz, ami eddig nyitva volt, és a kezében tartotta, most összezárta, és zsebre rakta.
-Erre talán majd még szükségünk lesz. Egyszer..- és eleresztett egy halvány mosolyt. - De figyelj. Én megértem, hogy aggódsz, de egyszerűen nincs miért.  A rendőrök elkapják azokat az embereket, és újra minden olyan lesz mint régen.
Szeretlek, szóval tisztelni fogom a döntésed. Bármi lesz. De tudd. Én mindig megfoglak védeni! - megfogta a kezem, és megpuszilt.
A sírás fojtogatott.
-Most haza megyek, hozzak be neked valamit?
- Nem, semmit, köszi.
Itthagyott, hogy emésszem magam. Hirtelen egy párnába temettem az arcom, és elkezdtem sírni. Lehet hogy rossz döntés lesz, de nem bánom. Akármi lesz, akár hányszor fognak össze verni, vagy bármi, szeretem, és nem fogom elhagyni.

3. fejezet - Hozzám jössz?

hát. itt a rész:) remélem tetszik. KOMMENT!!!!! jó olvasást~~

Eléggé sz*r helyzet volt. Ott feküdni, hallani ahogy beszélnek hozzád , és te nem tudsz semmit csinálni. Jelet adni, hogy 'Hahó emberek! Mindent hallok, itt vagyok, élek!" , vagy bármi.
De egyszer...
Eddig Tamás csak beszélt hozzám, [ ez volt talán az egyetlen dolog ami miatt még életben voltam, és 'nem' adtam fel. ] de most azt hallottam, hogy sír. Elegem lett a tehetetlenségből. Az a tudat, hogy fájdalmat okozok neki, akkora dühöt keltett bennem, hogy [ még mindem nem értem, hogyan ] de nagy erőt vettem magamon, és sikerült kinyitnom a szemem.
Jól hallottam. Tamás az ágyra dőlve, arcába temetkezve sírt.
-Úristen, Vivi! Felébredtél? - öröm töltötte el az arcát, majd megpuszilt, és kiszaladt az ajtón, orvosért.
Bejött a doki, megvizsgált. Azt mondta, hogy egy hét, és mehetek is haza. Örültem, bár eléggé nagy kétségek voltak bennem, hogy egy hetet még eltudik itt tölteni.
Míg Tamás elment nekem kajáért, gondolkoztam. Egy dolog mardosta a lelkem, és tudtam, hogy bár lehet, sőt biztos hogy rossz döntés lesz, meg kell tennem.
-Tamás, beszélnünk kell.!
- Mi az, kicsim? - olyan édes volt, ahogy mondta.
- Gondolkoztam. És akármennyire is szeretlek téged, sajnos ez nem fog tovább így működni. A testi egészégemet...
-Ugye... nem akarsz szakítani? - kérdezte, de a hangja remegett.
- De... - mondtam a padlót nézve. Nem akartam a szemébe nézni. A szemébe hazudni.
- Figyelj, ne! Ezt te sem gondoltad át igazán! A rendőrség elkapja őket, és ugyanúgy boldogok leszünk, mint azelőtt.
- De Tamás. Sajnálom, de nem! Hidd el, mind kettőnknek jobb lesz egymás nélkül! - amikor ezeket a szavakat kimondtam, a szívembe őrült nagy fájdalom hasított.
- Hozzám jössz? - kérdezte, és letérdelt.

2. fejezet - A levél nem hazudott.

igen, tudom. nincs meg a három komment[ :( ] , de twitteren kaptam visszajelzéseket, meg olyan kedvem is volt, szóval itt a rész. na de most már tényleg kérek pár kommentet! jó olvasást!~~

|Egy héttel később játszódik mint, az elöző rész, tehát a rákövetkező szombati napon.|
Szombat. Imádom ezt a napot. Egész nap itthon tunyulás. Kell ennél több? Főleg , ha Tamásnak nincs fellépése, és ő is itthon van.
Ma még Forma 1-es időmérő is volt [ TeamVettel ] , ami az örömömre csak rátetőzött.
Este megbeszéltem a barátnőimmel, hogy csapunk egy csajos estét. Buli a Pinkben.
Tali 10 körül a WestEndnél, kis séta, és írány a PARTY.
Aztán ez nem jött össze...
-Ahj, ezt nem hiszem el!
-Mi az, cica?
- Semmi vállalható göncöm sincs, amiben kiléphetnék az utcára! - nyögtem panaszosan, amire Tomika csak felnevett, mert tudta, hogy ez nem igaz.
- Nyugi, te egy szál melegítőben is gyönyörű vagy!
Végül sikerült kiválasztani a megfelelő ruhadarabokat. Smink, haj, és indulás, mert már így is késésben voltam.
Tök kihalt ez az utca rész. Most komolyan, az mi? Mint valami rossz horrorfilmben. Igazából, bírom a horrorfilmeket, de eléggé parásak. És hát mivel ez a 'jelenet' arra hasonlított, kénytelen voltam megszaporázni a lépteimet. Esküszöm, már csak azt vártam, hogy mikor kezd el esni az eső, dörögni az ég, mikor fog a szél egy újságpapírt elfújni előttem, vagy akár egy farkas mikor kezd üvölteni.
Rossz szokásom, hogy az elmélkedéseimben annyira eltudok veszni, hogy nem észlelem a körülöttem lévő világot. Most is ez történt. Csak azt vettem észre, hogy mellettem lelassít egy fekete, besötétített ablakú terepjáró, és két, izom kigyúrt, tetkós állat szállt ki belőle.
Próbáltam nem rájuk figyelni, de az egyik elkapta a kezemet.
-Héé, ugye te vagy a Fluor barátnője? - kérdezte a napszemüveget viseló fickó.
- Öhm, nem , nem! -kezdtem makogni.- Biztosan összetéveszt valakivel! - hazudni próbáltam, de nem sikerült.
-Nem baj, azért még velünk jössz! - mondta a másik, és minden ráncigálásom ellenére berakott a kocsiba.
Ezután már csak arra emlékszem, hogy egy kórházi ágyon fekszem. Hallottam némi beszédet, talán az anyukám. De minden körülöttem lévő zajt elnyomott a gépek pittyegése.
Látni nem láttam semmit, nem bírtam kinyitni a szemem. Semmim sem bírtam megmozgatni, arról, hogy megszólaljak, még 'álmodni' sem mertem. Mindenem fájt.
Valószínűleg kómába estem...

1.fejezet - A levél.

hát csőő.:) itt az új rész, nem valami hosszú, de az eredetinél mindenképp hosszabb:D szeretnék 3 ( HÁROM ) kommentet, és hozom az új részt. kommentet bárki írhat. na jó olvasást.!~~

Napfényes, gyönyörű szombati reggelre ébredtem. Tomika itt aludt mellettem, de nem ébresztettem fel, mert elöző este fellépése volt, és hajnalban ért haza. Keveset alszik mostanában, és kicsit betegeskedik. Hajnalban jön haza, és reggel már indul is. De persze lassítani nem akar, erre vágyott kis kora óta.
Felöltöztem, kimentem a fürdőbe megmosakodni, rendbe szedni magam.
Kölyök már fent volt, engem várt.
Reggeliért...
És most különös mód, még be is vásárolt. Furcsa, mert máskor mindig üres a hütő.
-Tudod mit? Míg készíted a reggelit, csinálok valami innivalót.
Azthittem, legalább a teát lefőzi, de ő egyszerűbb megoldást válaszott. Kirakott egy doboz narancslevet az asztalra.
Felhúzott szemöldökkel, kérdőn néztem rá.
-Mi az? Én elvégeztem a dolgom, tedd te is azt, de aztán finom legyen! - rám kacsintott egyet, és elindult a szobája felé.
Ekkor álmos fejjel, mint egy aranyos medve csoszogott elő Tamás. Egyből odajött hozzám, 'Jóreggelt Kicsim'-mel köszöntött, puszit nyomott az arcomra, és fél kezével átölelt.
-Reggeli?
-Mindjárt.
-Imádlak!
-Férfiak! - mondtam nevetve, de valószínűleg nem hallotta, mert a fürdőszoba felé vette az irányt.
A nap többi része, hűen a szombathoz, pihenéssel telt. Délelőtt elugrottam Rózsával (legjobb barátnőm már óvoda óta ) vásárolni, délután Tamással filmet néztünk, majd átjött Benny B, és vele dumáztunk. Este mindkét fiúnak fellépése volt, így egyedül maradtam otthon.
Mivel semmi érdekfeszítő adás nem ment a TV-ben, bevackoltam magam az ágyba, laptopot elő, azt' mehet a 'fészbúktwittermjúzik'.
A zene valószínűleg hangosabb volt a kelleténél, mert a szomszéd a falon dörömbölt át.
Emailjeimet fürkészve, a sok spam között egy érdekes levére lettem figyelmes. A tárgya szimplán csak ennyi volt: 'Tedd amit kell!'
Gyorsan elolvastam. Ez állt benne:
"Kedves Vivienn!
Tudom, hogy te Flourral csak a pénzért, és a hírnévért vagy együtt.Mivel nagyon szeretem Flourt, a bátyáimmal megbeszéltünk egy bizonyos dolgot.Ha nem szakítassz két napon belül Flourral, akkor pár meglepetésben lesz részed.És ez nem vicc!"
A névtelen feladót ekkor még egy őrült rajongónak tartottam, aki nem hogy az én, még imádatának tárgya nevét sem tudta leírni.
Igazából egy picit megijjedtem.
Szóljak Tamásnak vagy ne?
Inkább nem, mert csak aggódna, ami most tényleg nem tenne jót neki.
Aludni akartam, de a levél miatt nem jött álom a szememre.
Most már tudom. Jogos volt az aggodalmam.

bevezető.

hello.:)
ez nem az első rész, csak egy rövidke bevezető. többet nem is fűznék hozzá. kérnék pár kommentet. a hétvégén megpróbálom hozni az új részt. ccsókk:)~~

Szabó Vivien.Egyetemista.Ambiciózus.És talán ami a legfontosabb. Szerelmes.
Egyébként a Corvinus Egyetem marketing szakán tanulok.
Eléggé kesze-kusza vagyok. Sokszor beszélek össze-vissza. Sőt, sokat beszélek. Eléggé. Vagyis... Nagyon.
Két éve vagyok együtt a barátommal, Tamással.
Mások csak Fluornak ismerhetik, de én még a 'régi' Fluorba szerettem bele. Két éve vagyunk együtt.
Nem volt sok kapcsolatom, 22 éves fejjel nem is lehet.
De a 'szeretlek' szót mindig félve mondtam ki.
Tamással ez pláne így volt.Ugyanis mi barátságból mentünk át szerelembe. És amikor úgy döntöttük, hogy megpróbáljuk együtt, eléggé féltem a dologtól. Hogy még mindig csak a havert látja bennem.
Persze nem így volt, és a kapcsolatunk gördülékenyen ment előre. Egészen egy bizonyos dologig. Egy levélig. Ami aztán teljesen felkavarta az eseményeket...

:)

hellobello.
ez az új történetem, a réginek ( Fluor Tomiról.!:) ) az átdolgozása lesz.
igazából így az 'idő' távlatából kicsit furcsának találom az egészet. sok részt megfogok hagyni, mert amúgy alapvetően a sztorit jónak találom. egy részt viszont kihagyok belőle. ez a repülőgépes-lélekcserés sztori.. hátezöö. na szóval az kimarad.!:D
remélem tetszeni fog a történet, kommenteket kérek.!;)
nemsokára hozom az első részt. csóóók.~~~